1. rész

1. fejezet.

-Peggy! –szűrődik át az ajtón anya ideges hangja.- Hányszor szóljak, hogy gyere légy szíves segíteni?

- Naaah… Még csak… -felemelem a fejem, és az éjjeliszekrényen kattogó órára pillantok.- Úristen! Anya miért nem szóltál hogy már ennyi az idő? –kiáltom az ajtónak, hátha még anya meghallja.

- Kicsikém, már mióta ébresztgetlek! Ez a huszadik alkalom, hogy szólok! –mondja, és benyit.- Te szent ég! Mi ez kupleráj? Öltözz fel és tegyél rendet, Matty-ék mindjárt itt lesznek. – Mi? Matt-ék? Miért? Lassan az egész életünk Matt-ék körül forog, nem kéne néha pihenni is?

- Matt-ék? Miért lesznek itt? –kérdezem a fölsőmet átvéve.

- Apád áthívta őket grillezni, emellett itt lesz még a nagyi is, Christina nénikéd, Parsonsék és Demetria. –Jól hallottam?  Azt mondta, Demetria? Jaj ne… Az a csaj meg keseríti az életemet! Nem érdekel, hogy apa főnökének a lánya, én nem nyalok neki… Nagy sóhajtás hagyja el a számat.

- De jó lesz… -fintorgok.

- 10 perc múlva csillogjon ez a szoba! –mondja, és kimegy.

Én gyorsan megágyazok, felveszek egy farmer rövidnadrágot, és egy fekete trikót, ami kicsit dekoltált, de nem baj… 
Aztán felporszívóztam, elraktam a könyveimet a polcra, meglocsoltam a növényeimet, leportalanítottam a polcokat, és ki ráztam a szőnyeget is. Kerek 10 perc állt rendelkezésemre, de 5 perc alatt kész lettem. Ez rekord!

Boldogan ugrándozok le a lépcsőfokokon, amikor anyával találom szembe magam.

- Kész vagyok, anya. –jelentem.

- Rendben. Akkor pihenhetsz. –mondja mosolyogva. És besétál a konyhába.- Éhes vagy?

- Egy kicsit. –szaladok utána, és az asztalról elveszek egy almát. – Ezzel beérem egy darabig. –mondom, és a nappaliba sietek. Bekapcsolom a tv-t, amikor egy ismerős zene hallatszik a fotel alól.

- A telefonom! –kiáltom, és a csörgő készüléket kezdem el keresni. A hang egyre erősebb, egy pillanat alatt megtalálom, de annyi időt se szánok rá, hogy megnézzem ki hív. Csak megnyomom a zöld ikont. – Halló?

- Szia Peg. – szól bele egy hang. Matty volt az.

- Óh, szia. –mondom, és kényelmesen a fotelra fekszem, majd beleharapok az almába. –Mi újság? –kérdezem teli szájjal. Hát, lehet hogy nem kellett volna beleharapnom.

- Ugye, tudsz a ma estéről? –kérdez vissza.

- Jah… Sajnos. –morgom, és újra beleharapok az almába.

- Akkor jó hírem van, nem kell ott lennünk  Demetriával. –erre felülök.

- Hallgatlak. –motyogom az almával a számban, amit épp akkor nyelek le, utána lelkesen hallgatok.

- Van egy Disco, azt hiszem BARLANG a neve, apa azt mondta elmehetek, nincs kedved velem jönni? –erre felcsillan a szemem. Nem szeretem a bulikat, de hogyha ez az egy lehetőség van, hogy ne kelljen Demetriával találkoznom, benne vagyok.

- Hogy a picsába ne? Megkérdezem anyát, ha igent mond, megyek, ha nem, akkor elszököm. –mondom ki.

- Hát oké, nálatok találkozunk. Szia! –köszön el.

2 óra múlva.

Még el kellett intéznem pár dolgot anyának, amíg meg nem jönnek a vendégek, a bulis kérdésre csak akkor válaszol, ha még megteszem azokat a dolgokat. Mivel már kész vagyok mindennel, örömtáncot jártam a hall közepén, hogy nem kell elviselnem egy éjszakát D… D… Demetriával…

A fekete trikóm van rajtam, egy farmer blézerrel ízesítve, a rövidnadrág rajtam maradt. Most a fürdőszobában ügyködök a sminkemmel, hogy egy kicsit partihoz méltó, elegáns, mégis szexis Peggy-t lássanak a táncparketten.

Miután kész vagyok a sminkkel és a hajammal, a csengő hangját hallom meg. Izgatottan futok be a szobámba, hogy elővegyem a kis táskámat, amibe minden szükséges dolgot berakok; szempilla spirál, parfüm, és a legfontosabb: víz. Én biztos nem fogok ott inni, ki tudja milyen drogot csempésznek bele. Szeretek a bőrömben lenni.

Amikor lépteket hallok a lépcsőn feljönni, egyre idegesebb vagyok. Gyorsan kimásztam a szobámból, és egy kulccsal bezártam. Ide Demetria nem jön, az fix!

Igazítok néhány dolgot magamon, és elindulok. Időközben egybe akad a tekintetem valakivel.

Ez Matt apja, és az én apám.

- Jó napot Mr. Parker! –köszönök neki mosollyal az arcomon.

- Szervusz Peggy! –mondja, és végigmér.- De csinos vagy!

- Köszönöm! Matty? –kérdezem az utolsó lépcsőfokon állva.

- Kint vár rád, jó mulatást! –mondja, és megfogja apa vállát. Apa ijesztő szemekkel néz rám, aztán Mr.Parker-re.

- Milyen mulatás? Peggy! Hova mentek? –kérdezi idegesen.

- Egy Barlang nevű buliba. –mondom ki óvatosan. Apa nem szereti, ha ilyen helyekre megyek. Én se, de Demetriát még jobban utálom.

- És anyád elengedett?!

- Igen. –mondom hűvös mosollyal az arcomon.

- De nem iszol. –jelenti ki. Én meg meglóbálom előtte a vizes palackot, mire büszkén bólogat, aztán kisietek az ajtón mindenkitől elbúcsúzva.

Matty a kocsijához támaszkodva várt rám. Széles vigyorral a nyakába ugrom, és szorosan megölelem.

- Szia. –mondom, és elengedem. Matty mélyen a szemembe néz.

- Szia. –mosolyodik el.

- Akkor, indulhatunk? –kérdezem.

- Hát, ha készen állsz életed első bulizására, naná! –mondja, és kinyitja nekem az ajtót. Megköszönve a kedvességét beszállok a járműbe. Amikor ő is beszállt, elindultunk.

- De alkoholt nem fogyasztok. –mondom ki, mire Matt-et elkapja a röhögés.

- Micsoda? Az alkohol alapvető kelléke a jó bulinak! Legalább egy kortyot innod kell.

- Se. Eljöttem veled egy buliba, hogy ne kelljen Demikével együtt töltenem egy éjszakát, ennyi kijár nekem. –mondom, mire Matt bólint, és a vezetésre koncentrál. Aztán néma csöndben élvezzük azt a 10 percet. A kocsi leparkol.

- Hát jó, de én annyit iszok, amennyit csak akarok. Amúgy, megérkeztünk, ez a BARLANG. –mutat egy eléggé modern épületre mellettem. Kikapcsolom a biztonsági övet, de mire rájöttem, hogy be se kapcsoltam, addigra már Matty rég a bejárat előtt várt. Gyorsan kinyitom az ajtót, Matt pedig bezárja az autót. Dús, szél fújt hajába túr, és gyengéden hátra tolja. A fehér póló, ami rajta van, csak kiemeli izmos, napbarnított karjait. A többiről már ne is beszéljünk.

A Barlang bejáratánál kifizetjük a jegyet, aztán bemegyünk.

2 óra tánc megállás nélkül, nagyon kifárasztott minket.

 Épp a pult felé sétálunk, amikor egy pasas megáll előttem.

- Hé cica! Gyere, megmutatom a kígyómat. –szól perverz vigyorral, a vállamra hajtotta a fejét. Érzem rajta a tömény alkohol szagot. Undorodva ellököm magamtól, Matty pedig mérgesen felpofozza, és menten a földre esik.

- Hülye állat! –mondja mérgesen, majd elém áll, mint egy testőr, és úgy folytatjuk utunkat a pulthoz.

- Köszönöm. –suttogom a fülébe.

Leülünk a pultra, és alig telik el pár másodperc, 3 fiú áll meg a hátunk mögött.

Ó-ó! Ezek biztos, hogy nem rendelni jöttek ide. Bűzlenek az alkoholtól. A kurva életbe!

- Baj van fiúk? –kérdezem lenézően, de ők figyelembe se véve Matty-hez fordulnak.

- Hé! Te voltál az a kis köcsög, aki leütötte a spanunkat? – a középső fiú mérges fejjel várja Matty válaszát.

- Ki a kis köcsög? A ti kis „spanotok” nagyon is megérdemelte azt a pofont, máskor ne így nyűgözzön le egy lányt, hogy a farkával henceg, és közben tök részeg. –vágok közbe, és erre az összes tekintet rám szegeződik. A középső fickó a dekoltázsomra mered. Ó bassza meg!

- Cica. Nem kell védened őt. Viszont, engem igazán leápolhatnál, ez a medve a te barlangodba akar bebújni. –mondja undorító mosollyal, és rám kacsint. Végigméri a testemet, és végignyalja a száját. Olyat lekevernék neki, de mikor felemelem a kezemet, Matty keze leelőz. A srác orra vérezni kezd, amitől rögtön kijózanodik, és be pipul.

- Ne beszéljél így vele, te pöcs! –mondja fenyegetően Matty.

- Azt mondod? És ha kihívlak, egy párbajra? –kérdezi az orrát a pulcsijába törölve, hogy hamar elálljon a vérzés.- Ha én nyerek, enyém a csaj, ha te nyersz, akkor a tiéd, pöcsfej. –na ez szép! Mintha egy plüss állat lennék.

- Matt. Ne tedd! Menjünk innen. –könyörgöm neki.

- Még mindig nem tanultál az esetből? Na jó, benne vagyok. –mondja és kezet fog az ürgével.

- Mi? Te megvesztél? –kérdezem felé fordulva. – És ha összevernek? –nyomulok hozzá, hogy csak ő hallja.

- Nyugi, nem lesz ilyen. –mondja, és a már kijáratnál álló srácok után megy. A tömeg, aki eddig táncolt, a nagy része Matt-éket követi.

Pár másodperc elteltével már én is kint állok. Matty az egyik oldalon, a srác pedig a másik oldalon. Körülöttük ott áll a tömeg.

- És itt a nyeremény! –ordítja a srác rám mutatva, amikor a többiek tapsolni kezdenek a megjelenésemre. Ijedten sétálok le a betonlépcsőn, és átgázolva a tömegen Matty-hez fúródom.

- Matt! –kiáltom, és szorosan átölelem. – Nagyon vigyázz magadra, érted? Ó, miért kellett elvállalnod ezt a szarságot? –kérdezem tőle.

- Nyugi, Peggy! Semmi baj nem lesz. –mondja rám kacsintva.  Elengedem őt.

- Na, adtál egy búcsúölelést a barátnődnek? Milyen aranyos. -gúnyolódik az ellenfél.

- Kezdhetjük, pöcsfej. –vág vissza Matt.

A harc elkezdődik. A fiú Matty felé fut, hogy elkezdje a „csatát”. Matt fejét célozza, de ő lehajtja a fejét, és a gyomrába üt. A fiú fájdalmasan a földre rogy, a közönség tombol.

Makacs tekintettel feláll, s habár mély ütést kapott, próbálta leplezni fájdalmát. Matty nem csinál semmit, csak vár. Ha egy kicsit is közelebb lépett hozzá, vagy a fejét, vagy az ágyékát célozta.

A srác még mindig nem adja fel, fájó testrészeivel visszaadja Matty-nek amit ő adott neki. De azt vagy ötször.

Ettől úgy megijedek, mert Matt egyenesen a földre esik. Nem kel fel. Oda futok hozzá.

- Matt! Matt! –rángatom.- kelj fel Matt!

- Na… Ki nevet a végén? –röhög, és felém, sétál. Megragadja a karomat, és rángatni kezd.

- Engedj el! –próbálok szabadulni. Egyenesen felé fordít, hogy a szemébe nézzek.

- Enyém vagy. –neveti.

- Azt már nem! –ordít a hátam mögül valaki. Hátra nézek, és elmosolyodom. 

Matty lerángatja rólam a fickót, és lezárja a küzdelmet egy bazi nagy öklössel az arcába ütve. A tömeg tapsolni kezd, majd visszavonul a táncparkettre.

A fiú a földön fekszik.

- Remélem, tanultál az esetből. –szól oda neki.

Aztán rám néz, de én egyre homályosabban látok mindent, forog velem a világ.
- Peg, Peg! -szól egy hang, de én becsukom a szemem.
Nem tudom, meddig lehettem eszméletlen, de amikor felkelek, nagyon megijedek. A fejem még nagyon sajog, viszont a borogatás, ami rajtam volt, kicsit enyhített a fájdalmamon. Körül nézek.
Ez Matték parti szobája. A kandalló előtt lévő fotelon fekszem, egy takaróval bebugyolálva. 
- Hé, jól vagy? - szólal meg Matt.
- Öh... Azt hiszem. - nyöszörgöm ki a választ. 
- Tessék, igyál. - nyújt felém egy pohár vizet, és egy pirulát. 
- Oh. - óvatosan felülök, és átveszem tőle. Algopyrint adott. Beveszem, majd iszok a vízből. 
- Na, jobb már? -kérdezi aggódva, és a dívány végére ül.
- Matt. Még csak most vettem be. -mondom. Egy kicsit használt, már nem szédülök, és a látásom is kitisztult.- De igen, használt. 
- Láttad legalább a győzelmemet? -kérdezi.
- Jah. Szép volt. De miért kellett elvállalnod azt a szarságot? -kérdezem idegesen, amikor begörcsöl a fejem.- Au! -mondom, és a homlokomat kezdem masszírozni. A borogatás már nincs a fejemen. Matty közelebb hajol a fejemhez, és simogatni kezdi a homlokom.
- Valakinek meg kellett mutatni annak a kis pöcsnek, hogy nem minden múlik a keménységen. -mondja, és még közelebb hajol a fejemhez. 
Már éppen hogy rajtam ül.
- Apádék meddig lesznek nálunk? -kérdezem a szemébe nézve.
- Holnap délig. -válaszol.
- Hű, akkor megint jól leihatták magukat! -mondom. A puszta gondolat is megröhögtetett, hogy belegondolok, ahogy részegen táncolnak nálunk.
- Tudod, még mindig aranyosan nevetsz. –mondja, és megcsókol.  

BEVEZETŐ

„Nem, Tényleg nem könnyű… El se hiszem. Az a világ, amiben eddig éltem, nem is az… Ó, az az átkozott Demetria! Miatta történt MINDEN... Ha nem fecsegtem volna... -a sírás kerülget, de összeszedem magam.- De hidd el, bosszút állok érted. Ha az életemen múlik is.”

BEVEZETŐ

1 évvel ezelőtt.

Gyorsan futottam az alak felé, amikor már csak 1 méter volt köztünk, a nyakába vetettem magam.

- Sziaa. –üdvözlöm átölelve. A hangomat meghallva megnyugszik, hogy nem egy idegen ölelgeti. Lazítok a szorításomon, ő meg felém fordul, és egyenesen a szemeimbe néz.

- Szia Peg. –mondja vigyorral az arcán. Én pedig elengedem, és csípőre tett kézzel a lábára meredek.

- Megmondtam, hogy ne ezt a nadrágot vedd fel. Ez nem illik a fölsőmhöz! –mondom viccelődve, és átfogom őt a karjaimmal.- Mehetünk?

- Mehetünk. –válaszol, és oda vezet a kocsijához, aztán kinyitja nekem az ajtót.

- Köszönöm. –mosollyal az arcomon szállok be.

De hogy ki ez a fiú? Ő Matty Parker. Az én leges-legeslegjobb barátom. Szinte születésünk óta barátok vagyunk. És hogy én ki vagyok? Majd megtudjátok. Matty-vel éppen hozzánk indulunk, hogy a nagyim születésnapját ünnepeljük meg.

Behajtunk a kapun, és mikor sikeresen leparkoltunk a kertben, mosollyal az arcunkon kiszállunk. A vendégek az asztalnál ettek, mindenkinek köszönünk. Matty kiveszi a hátsó ülésről az ajándékot, én meg a szabad kezét megfogva elindultam.

- Szia anya! –ugrok elé, aki éppen egy vendéggel beszélgetett. Anya ijedten néz rám.

- Jaj Peggy! A szívbajt hozod rám! Bocsásson meg csak egy perc, a lányom. –mondja annak az embernek, akivel addig beszélt, amíg én meg nem zavartam. – szia Matt! Jó hogy itt vagy! –tárja szét a karját, hogy megöleljék egymást.

- Én is. Köszönöm a meghívást.

- Felmegyünk a szobámba, szólj, ha nagyi megérkezik! –kérem meg, mire anya bólint, és beindulunk.

A ház üres, mindenki kint vár, a lépcső legtetejére érve, megragadom Matt kezét.

- Mit csináljunk addig? –kérdezem tovább indulva, és kinyitom a szobám ajtaját.

Elengedem a kezét, és az ágyra ugrom a párnába temetve a fejemet.

- Fáradt vagy? –kérdezi lágy hangon, aztán az ágyamhoz sétál, és leül.

- Ühüm. – szűrődik ki a párna alól a hangom, aztán megfordulok.

Óvatosan mellém fekszik.

- Huh. Ez a nap hosszú lesz. –mondja.

- Az. Nagyi a korához képest fitt és egészséges. Ez a parti sokáig tart…

- hm… Hány éves is a nagyid? –néz rám ijedten. Kikerekedett szemekkel nézek rá. Ezt elég furcsa lenne kimondani.

- ki-ki-kilencven. –dadogom.

- Aszta! Jól bírja a strapát. Ezt díjazom. –mondja dicsérve, mire felnevetek, ő meg csatlakozik. Majd hirtelen befejezi.

- Olyan édes, ahogy nevetsz. –mondja a számra koncentrálva, aztán elhúzza a tekintetét a szemeimre. Én nagyon zavarba vagyok, gesztenyebarna szemei elvarázsolnak, a fejem öntudatlanul közelebb megy az övéhez. Elmosolyodom.

- Azt mondod, cuki, ahogy nevetek?

- Azt mondom. –ő is elvigyorodik. Túl zengnek bennem az érzelmek, egyszeriben megöleltem, és közelebb húztam magamhoz.

- Szeretlek. –mondom ki.

- Tudom. –reagál vissza. Valaki kopog az ajtón.

Gyorsan felkelek, és a székembe ülök, s mintha a pszichoanalízisest játszanánk, én ülök a székemben, Matty pedig az ágyon fekszik a plafont vizslatva, így várjuk a kopogó bejövetelét.

- Sziasztok! –dugja be a fejét anya.- Megjött a nagyi, lejöhettek. –mondja.

- Oké. Megyünk. Gyere Matt. –Matty feltápászkodik.

A lépcsőn lefele, megtekintem nagyit. Oda futok hozzá, és szorosan átölelem. Nagyi meglepődve néz rám.

- Szia nagyi! Boldog születésnapot! –mondom neki, és egy puszit nyomok az arcára, aztán az asztalon lévő ajándékot adom oda neki.

- Szervusz Peggykém! Köszönöm szépen, drágám! –simogatja meg az arcomat, majd ő is megpuszilja. Hátranézek Matt-hez.

- Nagyi, Matty is eljött. –tolom oda hozzánk.

- Csókolom Sophie néni, boldog születésnapot! –adja át az ajándékát.

- Óh, köszönöm Matt! –megfogja az arcát és egy nagy puszit ad neki. Én csak mosolyogva nézem, ahogy eltűri. Aztán kínos csönd lett.

- Na, talán kimehetnétek hogy ti is egyetek valamit. –mondja anya.

- Óh igen, ez jó ötlet. –megfogom Matty kezét és kivezetem. Nem tudom miért, de szeretem fogni a kezét, és őt nem zavarja, úgyhogy…

2 perc elteltével elfoglaltuk a helyünket, amikor egy idős bácsi beszédet mondott a nagyi számára. Nagyi nagyon örült neki, főleg amikor megérkezett apa a tortával. Rögtön be kellett állnunk egy képre. Matty nem akart rajta lenni, ő a helyén maradt.

A fotó után nagyi oda áll mellém.

- Mondd csak, mi van veled és Matty-vel? –suttogja mosolyogva.

- Mi? Semmi, mi csak… Nagyon jó barátok vagyunk, de hisz tudod. –mondom, és ránézek az asztal legvégén ülő Matt-re.

- Én ezt nem úgy látom… a fiú oda van érted! Te nem érzel iránta semmit? –kérdezi csalódottan.

- Én csak… -és ismét ránézek. Éppen apával beszélget. Hirtelen elmosolyodok.- Nem tudom.- nyögöm ki, és vágok egy szeletet a tortából.

- Nagyon jó gyerek. Szép pár lennétek. –mondja.

- Olyan mintha a testvérem lenne… - mondom felháborodva.

- Ugyan már Peggy! 18 éves vagy! Nincs ilyen hogy „a legjobb barátomat, aki mellesleg fiú én meg lány vagyok, úgy szeretem, mint a tulajdon testvéremet”! Ez hülyeség. A te korodban még szerelem lehet a vége! Gondold már el, te és ő. –erre a szóra rá nézek. Én és Ő? Na ne. Lehet hogy tényleg oda van értem? És ha én nem? Most úgy érzem, mintha hurrikán szabadult volna el bennem. Ha én is érzek iránta valamit, akkor annak idővel úgyis ki kell törnie. Eszembe jutottak azok a percek, amik a szobámban történtek... Igaza lehet a nagyinak.