BEVEZETŐ

„Nem, Tényleg nem könnyű… El se hiszem. Az a világ, amiben eddig éltem, nem is az… Ó, az az átkozott Demetria! Miatta történt MINDEN... Ha nem fecsegtem volna... -a sírás kerülget, de összeszedem magam.- De hidd el, bosszút állok érted. Ha az életemen múlik is.”

BEVEZETŐ

1 évvel ezelőtt.

Gyorsan futottam az alak felé, amikor már csak 1 méter volt köztünk, a nyakába vetettem magam.

- Sziaa. –üdvözlöm átölelve. A hangomat meghallva megnyugszik, hogy nem egy idegen ölelgeti. Lazítok a szorításomon, ő meg felém fordul, és egyenesen a szemeimbe néz.

- Szia Peg. –mondja vigyorral az arcán. Én pedig elengedem, és csípőre tett kézzel a lábára meredek.

- Megmondtam, hogy ne ezt a nadrágot vedd fel. Ez nem illik a fölsőmhöz! –mondom viccelődve, és átfogom őt a karjaimmal.- Mehetünk?

- Mehetünk. –válaszol, és oda vezet a kocsijához, aztán kinyitja nekem az ajtót.

- Köszönöm. –mosollyal az arcomon szállok be.

De hogy ki ez a fiú? Ő Matty Parker. Az én leges-legeslegjobb barátom. Szinte születésünk óta barátok vagyunk. És hogy én ki vagyok? Majd megtudjátok. Matty-vel éppen hozzánk indulunk, hogy a nagyim születésnapját ünnepeljük meg.

Behajtunk a kapun, és mikor sikeresen leparkoltunk a kertben, mosollyal az arcunkon kiszállunk. A vendégek az asztalnál ettek, mindenkinek köszönünk. Matty kiveszi a hátsó ülésről az ajándékot, én meg a szabad kezét megfogva elindultam.

- Szia anya! –ugrok elé, aki éppen egy vendéggel beszélgetett. Anya ijedten néz rám.

- Jaj Peggy! A szívbajt hozod rám! Bocsásson meg csak egy perc, a lányom. –mondja annak az embernek, akivel addig beszélt, amíg én meg nem zavartam. – szia Matt! Jó hogy itt vagy! –tárja szét a karját, hogy megöleljék egymást.

- Én is. Köszönöm a meghívást.

- Felmegyünk a szobámba, szólj, ha nagyi megérkezik! –kérem meg, mire anya bólint, és beindulunk.

A ház üres, mindenki kint vár, a lépcső legtetejére érve, megragadom Matt kezét.

- Mit csináljunk addig? –kérdezem tovább indulva, és kinyitom a szobám ajtaját.

Elengedem a kezét, és az ágyra ugrom a párnába temetve a fejemet.

- Fáradt vagy? –kérdezi lágy hangon, aztán az ágyamhoz sétál, és leül.

- Ühüm. – szűrődik ki a párna alól a hangom, aztán megfordulok.

Óvatosan mellém fekszik.

- Huh. Ez a nap hosszú lesz. –mondja.

- Az. Nagyi a korához képest fitt és egészséges. Ez a parti sokáig tart…

- hm… Hány éves is a nagyid? –néz rám ijedten. Kikerekedett szemekkel nézek rá. Ezt elég furcsa lenne kimondani.

- ki-ki-kilencven. –dadogom.

- Aszta! Jól bírja a strapát. Ezt díjazom. –mondja dicsérve, mire felnevetek, ő meg csatlakozik. Majd hirtelen befejezi.

- Olyan édes, ahogy nevetsz. –mondja a számra koncentrálva, aztán elhúzza a tekintetét a szemeimre. Én nagyon zavarba vagyok, gesztenyebarna szemei elvarázsolnak, a fejem öntudatlanul közelebb megy az övéhez. Elmosolyodom.

- Azt mondod, cuki, ahogy nevetek?

- Azt mondom. –ő is elvigyorodik. Túl zengnek bennem az érzelmek, egyszeriben megöleltem, és közelebb húztam magamhoz.

- Szeretlek. –mondom ki.

- Tudom. –reagál vissza. Valaki kopog az ajtón.

Gyorsan felkelek, és a székembe ülök, s mintha a pszichoanalízisest játszanánk, én ülök a székemben, Matty pedig az ágyon fekszik a plafont vizslatva, így várjuk a kopogó bejövetelét.

- Sziasztok! –dugja be a fejét anya.- Megjött a nagyi, lejöhettek. –mondja.

- Oké. Megyünk. Gyere Matt. –Matty feltápászkodik.

A lépcsőn lefele, megtekintem nagyit. Oda futok hozzá, és szorosan átölelem. Nagyi meglepődve néz rám.

- Szia nagyi! Boldog születésnapot! –mondom neki, és egy puszit nyomok az arcára, aztán az asztalon lévő ajándékot adom oda neki.

- Szervusz Peggykém! Köszönöm szépen, drágám! –simogatja meg az arcomat, majd ő is megpuszilja. Hátranézek Matt-hez.

- Nagyi, Matty is eljött. –tolom oda hozzánk.

- Csókolom Sophie néni, boldog születésnapot! –adja át az ajándékát.

- Óh, köszönöm Matt! –megfogja az arcát és egy nagy puszit ad neki. Én csak mosolyogva nézem, ahogy eltűri. Aztán kínos csönd lett.

- Na, talán kimehetnétek hogy ti is egyetek valamit. –mondja anya.

- Óh igen, ez jó ötlet. –megfogom Matty kezét és kivezetem. Nem tudom miért, de szeretem fogni a kezét, és őt nem zavarja, úgyhogy…

2 perc elteltével elfoglaltuk a helyünket, amikor egy idős bácsi beszédet mondott a nagyi számára. Nagyi nagyon örült neki, főleg amikor megérkezett apa a tortával. Rögtön be kellett állnunk egy képre. Matty nem akart rajta lenni, ő a helyén maradt.

A fotó után nagyi oda áll mellém.

- Mondd csak, mi van veled és Matty-vel? –suttogja mosolyogva.

- Mi? Semmi, mi csak… Nagyon jó barátok vagyunk, de hisz tudod. –mondom, és ránézek az asztal legvégén ülő Matt-re.

- Én ezt nem úgy látom… a fiú oda van érted! Te nem érzel iránta semmit? –kérdezi csalódottan.

- Én csak… -és ismét ránézek. Éppen apával beszélget. Hirtelen elmosolyodok.- Nem tudom.- nyögöm ki, és vágok egy szeletet a tortából.

- Nagyon jó gyerek. Szép pár lennétek. –mondja.

- Olyan mintha a testvérem lenne… - mondom felháborodva.

- Ugyan már Peggy! 18 éves vagy! Nincs ilyen hogy „a legjobb barátomat, aki mellesleg fiú én meg lány vagyok, úgy szeretem, mint a tulajdon testvéremet”! Ez hülyeség. A te korodban még szerelem lehet a vége! Gondold már el, te és ő. –erre a szóra rá nézek. Én és Ő? Na ne. Lehet hogy tényleg oda van értem? És ha én nem? Most úgy érzem, mintha hurrikán szabadult volna el bennem. Ha én is érzek iránta valamit, akkor annak idővel úgyis ki kell törnie. Eszembe jutottak azok a percek, amik a szobámban történtek... Igaza lehet a nagyinak.